A múltkor megállapítottuk, hogy
miközben az adósság értéke változatlan marad, az adósság fedezetéül szolgáló vagyon piaci értéke, és az adóssággal finanszírozott gazdasági tevékenység jövedelmezősége is csökken, tehát a hiteltörlesztés csak a kiadások/fogyasztás további visszafogásával válik lehetővé.
Ehhez hozzá lehet még tenni, hogy a hitelezők kockázatkerülő magatartása is növekszik, és egyre kevesebb hitelt hajlandók nyújtani, ahogy látják a már kiadott hitelek mögött álló fedezet értékének csökkenését.
Ahogy csökken a gazdaság vérkeringésében áramló hitel, csökken az áruforgalom, csökken a fogyasztás, és nő a megtakarítások mértéke. Ebben a szakaszban a kínálat szűkülése a kereslet szűkülése mögött kullog, hiszen hamarabb és könnyebben lehet a fogyasztást visszafogni (egy megfelelően magas bázisról, persze), mint a meglévő, a kínálatot szolgáló kapacitásokat leépíteni. Mindennek a következménye a defláció.
A fenti folyamatra a világ kormányai/jegybankjai (néhány kivétellel, mint pld. Magyarország) 2008-ban és 2009-ben azt a választ adták, hogy az államháztartás adósságának növelésével próbálták a gazdaságban áramló hitelt növelni. A probléma az, hogy az állami pénzinjekció nem növeli tartósan a keresletet, ha a fogyasztók és a vállalkozások nem bíznak a helyzetük olyan mértékű javulásában, hogy kockáztassák az eladósodottságuk növelését. Persze átmeneti növekedést el lehet érni a fogyasztásban, és így átmenetileg növelhető a GDP, ha a fogyasztók úgy jutnak ingyenpénzhez, hogy azt nem akarják vagy nem tudják megtakarítani, mert például egy roncsautóprogram keretében kell új autó vásárlására költeniük. Ez azonban átmeneti siker addig, amíg nem jön meg a bátorság a fogyasztás növeléséhez, és ez a bátorság nem fog megjönni, ha már eleve magas szinten volt a fogyasztás és az eladósodottság mértéke is, és a piac már túl magasra értékelte a hitelek fedezetéül szolgáló vagyont (ingatlant), mint például az Egyesült Államokban 2008-ban.
A központi pénzpumpával a defláció is kordában tartható, addig, amíg a gazdaságba áramoltatott állami pénz többlete kipótolja a privátszféra szereplői között állami beavatkozás nélkül áramló hitel csökkenését. A pumpa ráadásul fenntartható (=finanszírozható) addig, amíg a befektetők számára a deflációs környezetben elérhető hozamokhoz képest elfogadhatónak minősül az államkötvények szükségszerűen alacsony hozama.
Ugyanakkor a központi pénzpumpálásnak van egy óriási kockázata: addig finanszírozható, amíg a defláció fennáll, amíg a kínálat csökkenése csak követi a kereslet csökkenését. Amint megfordul a helyzet, tehát a kereslet már kisebb mértékben csökken, mint a kínálat, majd a kereslet elkezd növekedni a kínálatot megelőzve, akkor már a hozamelvárások is nőni fognak, és a központi költségvetés adósságspirálba kerülhet a növekvő, és csak újabb adóssággal teljesíthető adósságszolgálat miatt. "Hiperadósság" esetén a következmény hiperinfláció.
