A pénzügyi válság óta a privátszférát a hitel összehúzódása jellemzi: a hitelezők jóval megfontoltabban helyeznek ki újabb hitelt, a potenciális vagy valós adósok (cégek vagy magánszemélyek) pedig alig vesznek fel újabb hiteleket, inkább hitelt törlesztenek, nem vállalnak vagy halasztanak újabb beruházásokat, vagy pénzt tartalékolnak.
A kormányok és jegybankok válasza erre az állami eladósodottság növelése volt, abban bízva, hogy a bankok olcsó forráshoz juttatásával újra nő a gazdaságban a hitel (azért vannak kivételek - például Magyarország, kényszerből). Ez a reakció összhangban van azzal a nézettel, hogy a válsággal az Adam Smith féle "láthatatlan kéz" elmélete is látványosan csődöt mondott (Joseph Stieglitz például kijelentette, hogy a láthatatlan kéz azért láthatatlan, mert nem létezik), a piacokat nem lehet az önszabályozásban bízva magukra hagyni, szükség van az állami szabályozásra.
Ugyanakkor az adósság attól függetlenül adósság, hogy a privátszféra vagy az állam adósodik el, és megvan az a tulajdonsága, hogy jövőbeli vagyon felélésével odázza el a bajokat, ha nem teremt a jövőbeni törlesztésnél nagyobb értéket.
Ha helytállóak azok a nézetek, amelyek szerint az állami pénzpumpa csak mérsékelten élénkíti a gazdaságot, és inkább a spekulatív befektetéseket növeli, valamint olyan beruházásokhoz vezet, amelyek nem térülnek meg (például Kínában, ahol a GDP továbbra is látványos emelkedése állítólag részben felesleges beruházásokból ered), akkor nehéz értékteremtésről beszélni, inkább a válság elodázásáról, és így súlyosbításáról van szó.
Az állami beavatkozás hiánya a nyugati világban persze nagyon fájdalmas következményekkel járt volna. Kérdés azonban, hogy a teljes adósság (privát + állami) további növelése nem vezet-e sokkal nagyobb katasztrófához a nem túl távoli jövőben.
Az állami beavatkozás mindig nagyon alacsony hatékonyságú, és előre nem látott mellékhatásokkal jár, viszont védelmet nyújthat a váratlan megrázkodtatások ellen - egy ideig. A "láthatatlan kéz" ezzel szemben senkinek nem garantálja a jólétet vagy egzisztenciális biztonságot, de lehetővé teszi a piac dinamikus rendszerének érvényesülését, és így a válságból való gyorsabb felépülést. A piac valóban nem teljesen racionális, és produkál olyan kilengéseket, amik az egyensúlyi állapottól távolabb viszik, viszont ezeknek a kilengéseknek bekövetkezik a "természetes" (= állami bavatkozástól mentes) korrekciója, ha hagyják. Ha akadályozzák, akkor később, és sokkal szélsőségesebb mértékben következik be a korrekció.
